Hétfő
2007 január 8. | Szerző: tyúkanyó2
Ma reggel kivételesen időben fel tudtam kelni. Ez azt jelenti, hogy az egy hete tervezett korábbi munkakezdést ma végre valóra váltottam. 🙂
Főnököm visszatért a szabadságról. Kolléganőm reggel óta nem mer bemenni hozzá. Szerintem maga sem tudja, mit kellene tennie. Fél a februártól, de fél a munkanélküliségtől is. Szerintem nem fog felmondani. Megint dilemma: sírjak, vagy nevessek? Kettőnket úgysem tartják meg. Pedig ez a munka tényleg nem “egyemberes”.
Ottthon egyre jobb állapotok vannak. Szombaton leszedtem a kissé megfáradt fenyőnket. Négy kiló tűlevelet sepertem össze utána. Pedig még a fán is maradt! Utána egy kis rendezkedés keretében végre felraktam a képeket a falra, átválogattam a kinőtt gyerekruhákat, újabb dobozoktól szabadítottam meg a lakást. Egész jól nézünk ki mostmár. Még a mosogatószekrényt meg egy könyvespolcot kellene összeraknom. Akkor már tényleg helyén lehetne minden. Na de türelem rózsát terem. Meg talán pénzt is. Abból majd rendezem soraimat….
Csak a munkahelyem megmaradjon….! Vagy legyen helyette másik.
JÉ!!! Át tudtam állítani!
2007 január 5. | Szerző: tyúkanyó2
Mióta agyalok, hogy ezt mások hogy csinálják….! Most tűnt fel, hogy itt belül kellene próbálkoznom. Na jó, azt hiszem rámfér egy hétvége….
Munkahely II.
2007 január 5. | Szerző: tyúkanyó2
Az össz bajom csak annyi, hogy ha a cégnek olyan fontos a francia nyelvtudás, akkor úgyis tovább fog keresni. Akkor meg maradhatna ez a szegény lány, hisz most még nincs neki másik munkalehetősége.
Nagyon beparázott. Sok a meló, nem ért egy csomó dolgot, én meg csak hó végéig leszek. Addig is csak heti kétszer elvileg. Gyakorlatilag most is háromszor voltam. Nem tudom mi lesz. Tulajdonképpen most örülnom kellene talán, mert az a bizonyos szél jelenleg az én őrlőberendezésem felé hajtja a vizet. Legalábbis úgy néz ki. De meddig? És ha ez a szegény lány beadja a kulcsot, mikor jön a következő delikvens? Lesz következő delikvens?
Na, szóval megint lesz min agyalnom a hétvégén.
Üdv mindenkinek!
Már megint a munkahely…
2007 január 4. | Szerző: tyúkanyó2
Munkahelyemen már hónapok óta kerestek egy franciául beszélő pénzügyes kolléganőt. A helyemre. (Én meg egy jó barátnőm helyén vagyok, mert ő egyáltalán nem merte használni az angolját. Pedig szerintem legalább annyit tudott, mint én.) December elsejével kezdett az új lány. Pedagógus végzettsége van. Igyekszik szegény, de nagyon látszik, hogy nincs semmi gyakorlata. Itt ennél a cégnél meg olyan és annyi a feladat, hogy két embert is elbírna. Két gyakorlott embert. Most meg őt egyedül akarják erre a munkakörre. Bele fog fulladni. Egyébként sem értem, miért a nyelv az elsődleges. Angolul egész jól elgagyarászok a főnökömmel. A szakmai rész meg… Tizenöt éve vagyok a pályán. És még egy helyről sem azért jöttem el, mert ki akartak rúgni.
Tulajdonképpen nem csodálkozom, mert manapság már mindenhol két három nyelv ismeretét kérik egy könyvelőtől. Mégis rosszul esik. Főleg azért, mert előre látom, hogy rossz döntést hoztak a saját szempontjaik szerint is. Nekik sem lesz jó. Nem telik el két hónap, és kiderülnek a szakmai hiányosságok. Nekem pedig már megint új állás után kell nézni.
Ez még hiányzott az életemből.
BÚÉK!
2007 január 2. | Szerző: tyúkanyó2
Eltelt ez a pár nap. Rövid volt. Pénteken randizott a nagylányom az exem lányával. A Keletinél találkoztak. Úgy volt, hogy a lányom bemegy odáig. (Pest mellett élünk mi is, meg az exem lánya is, csak Pesttől kicsit más-más irányban.) Csütörtök este elkezdtem magyarázni, hogy merre menjen, mikor induljon. Először elborzadt, hogy 1-1,5 órát BKV-zhat. Aztán rájött, hogy megint korán kell kelnie…. Naná, hogy én vittem be. De így legalább elintéztem még egy-két dolgot a városban.
Találkoztunk délelőtt a Keletinél. Persze a kesebbik lányom odáig volt meg vissza, mert már hetek óta nem látták egymást. Úgy volt, hogy a nagyok elmennek pizzázni és trécselni egyet, aztán mindenki megy haza. Így beszélték meg chaten. Aztán én kitaláltam, hogy igazán átjöhetne hozzánk a pizza után, aztán este hazaviszem. Senkinek nem volt ellenvetése, úgyhogy ennél maradtunk. A délutánt végig társasjátékozták a lányok. Rövid volt, de a kicsilányom még két nap múlva is azt emlegette, hogy milyen jó volt.
Szombaton rokonlátogatáson voltunk, az unokanővéreméknél. Nagyon jól éreztünk magunkat. Nagyon szeretem őket. (Úgy érzem, ez kölcsönös.) Mostani élethelyzetemben viszont hatványozottan jól esik minden jó szó, emberi gesztus. Az ott töltött nap alatt újabb lelkierőt, békességet gyűjtöttem magamnak. Ismét megtapasztalhattam, hogy nem vagyok egyedül.
A szilveszter…
Hááát…! Ezek az idei ünnepek valahogy nem úgy alakultak, de azért én még nem vagyok hajlandó kiakadni. Én igenis jól érzem magam, még akkor is, ha ezúttal nem tudtam hajnalig bulizni.
Már a délután gyanús volt. Elkezdtem volna végre a sütögetést, de a kicsi lányom rettentő nyűgös volt. Amúgy is eléggé központi szereplő a családban már koránál fogva is (5 éves), de ezúttal túltett a szokásos műsoron. Este már világossá vált, hogy megint fel kell adnom az aznapi terveimet. Sebaj, csak a családi béke meglegyen! Játszottunk Gazdálkodj okosan-t, aztán a kislányom egyszercsak kidőlt. Álmos, éhes, fáradt lett egyik pillanatról a másikra, és egyre jobban köhögött. Vacsora után eldőlt, mint egy zsák liszt, de aludni nem tudott az állandó köhögés miatt. Az éjszaka folyamán a vacsora, valamint a délutántól estig elfogyasztott tea visszaköszönt. Kb. éjjel 11 körül végre elaludt. Éjfél előtt pár perccel tüzijáték és petárda robbanásokra ébredtünk. Ismét köhögés, ismét rosszullét. Meggyőztem magam, hogy csak a gyógyszertár lehet a megoldás, de elindulni nem mertem a sok robbanás közepette. Egy óra körül csitult a csatazaj. Kicsilányt felöltöztettem, elmentünk a legközelebbi ügyeletes gyógyszertárhoz. ( 26 km oda-vissza.) Persze út közben elaludt, s mivel ült, ezért nem is nagyon köhögött. Mire hazaértünk, már sajnáltam kivenni a gyerekülésből. A vége persze mégis a jó meleg ágy lett. Reggelig még én is aludtam úgy 2 órát. Aztán felkeltem, s befejeztem az egyik sütit.
Éjfél helyett az újévi ebéd után koccintottam a lányaimmal. Persze, alkohol mentessel. Belőlünk sem fog megélni a szeszipar…
Hát ez volt az én nagy szilveszteri bulim.
Óév búcsúztató
2006 december 28. | Szerző: tyúkanyó2
Reggeli bejegyzésemben írtam, hogy elfogyott az asztma-gyógyszerem. Nehogy valaki halálra aggódja magát miattam! :-)) Azóta megoldottam a problémát. Elmentem újra szakorvoshoz. Hiába, aki költözik, az ne legyen beteg. Vagy legalább tegye el a leleteit megfelelő helyre.
Most beszéltem a nagylányommal telefonon. Lehet, hogy nálunk szilveszterezik az exem lánya is. Jó lenne…. Még egyezkedik az édesanyjával. Nem tudom, terveztek-e valami közös bulit, mert azt nem akarom megzavarni. De ha nem szilveszterre jön, akkor is jó lesz.
Mindenkinek jó bulizást, és nagyon boldog, kiegyensúlyozott új évet kívánok!
Az első karácsony
2006 december 28. | Szerző: tyúkanyó2
Pénteken, 22.-én már nem dolgoztam. Szünet volt a kicsi lányomnak az oviban, meg, amúgy is el voltam úszva az előkészületekkel. Úgy gondoltam, pénteken csillárt szerelek a konyhában és a nappaliban, felfúrom a képeket, befejezem a pakolászást. Na és még a nagylányom ajándékának beszerzése. Szombatra terveztem a sütést, a főzés előkészületeit, (pl. töltöttkáposzta bekészítése, hogy reggel főzhessem,) aztán vasárnap az utolsó simítások.
Péntek reggel felkeltünk 9 körül. – Hét órakor szerettem volna.- A torkomon alig jött ki hang. Közben rájöttem, hogy aznapra van már csak gyógyszerem az asztmámra. Gyorsan nekiláttam megkeresni a tüdőgyógyász szakvéleményét, mert azzal a körzeti orvos is felírhatja. Nem találtam. (Azóta sem.) Akkor főztem teát és nyűglődtem még egy órát. Alig álltam a lábamon. Kb. 11 körül elmentünk bevásárolni. A pár órás távollét, a bevásárlóközpontban lévő tömeg, meg a megfázásom elég jó elegyet alkottak. Mire hazaértünk totál kikészültem. Tea és ágyon gubbasztás következett. Aztán nagylányomat elvittem édesapjához, mert újabban későig dolgozik, nem tud érte jönni. Én meg nem engedem a 13 éves lányomat este a sötétben egyedül kóricálni. (Lehet, hogy túl aggódom magam, de én már csak ilyen vagyok…..) Mindezek után otthon bezuhantam az ágyba.
23.-án reggel (?!!) arra ébredtem, hogy talán rosszabbul vagyok, mint előző nap. Dél volt, mire nagyjából magamhoz tértem némi gyógyszer és kb. másfél liter citromos tea után. A fejem zúgott, a nagylánynak pedig még nem volt meg az ajándékja. Kocsiba ültem, elindultunk a kicsivel. Bejártuk a fél várost, elautóztam egy heti benzin adagomat. Nem találtam sehol azt, amit akartam. Egy dekupázsolható füzetet kergettem, naplónak való füzetet szerettem volna gyártani belőle némi díszítéssel. Sehol sem volt. Kb. 5 óra volt, mire kigyúlt a szikra az elmémben, hogy az előzőt Kispesten vettem, Wekerlén. Nosza, újra kocsiba ültünk, rohanás tovább az Árkádból a XIX. kerületbe. Persze nem volt nyitva. Kár volt úgy sietni, mert már du. 1-kor bezárt. Ekkor úgy döntöttem, másnap megpróbálom még nálunk, a piacon. Így mentünk haza, este fél hétkor.
Hogy mire jutottam végül a szépen eltervezett napirandemmel, meg a készülődéssel?
Nos, 24.-én reggel ismét fej- és torokfájással, rekedten, belső lázzal ébredtem. (Tudniillik én már kb. 10 éve nem lázasodom be. De mellette belül úgy égek, meg reszketek, hogy lábra is alig tudok állni. De ez egy másik történet.)
A karácsony sütemény, épkézláb ennivaló és ünnepi rend nélkül köszöntött ránk. A csillárokat lecseréltem, többé-kevésbé összeraktam a lakást, és lepirítottam egy kis csirkemájat, mert arra még volt erőm. Egész este lelkiismeretfurdalásom volt, mert nem készültem el.
Mégis, ez a karácsony volt az utóbbi néhány év leg meghittebb karácsonya számomra. A gyerekeim örültek. Pedig a nagylányom csak ígéretet kapott ajándékba. Ígéretet arra, hogy ünnepek után újra nekilátok keresni olyan füzetet, amilyent szeretne.
Karácsony első napján a lányaim elmentek édesapjukhoz. Egyedül töltöttem az utóbbi napokat. Volt időm lábadozni. Végre elkészült a töltöttkáposzta is. 🙂
Ma hazajönnek. Holnap együtt fogunk sütit sütni szilveszterre.
Köszöntő
2006 december 20. | Szerző: tyúkanyó2
Most kezdek új életet. Mostmár sokadszor. Valamikor régen, (tizenegy-két éve) volt egy házasságom. Az csődöt mondott, mert a párom félrelépett, én pedig nem tudtam tolerálni. Azt sem, hogy félrelépett, meg még sok egyéb mást sem. Külön váltunk. A közös gyerekünk velem jött a szüleimhez.
Akkor is újrakezdtem. Alig egy évre rá. Fiatal voltam, hiányzott egy tartós kapcsolat. Odaköltözött hozzánk, a szüleimhez. Azóta együtt voltam a mostani exemmel. Tíz év. A házasságom sem tartott ennyi ideig. Még ha az együttjárást is beleszámítjuk, akkor is csak hét év volt…
Tíz évig éltem együtt egy férfival, akit nagyon szerettem. Ő is elvált, neki is van egy gyereke az előző kapcsolatból, de ő nem élt velünk. Minden jónak tűnt. Született egy közös gyerekünk. Aztán a szülés után három héttel akkora pofont kaptam tőle, hogy a fal adta a másikat. Le voltam törve. Azt latolgattam, mit rontottam el már megint. Meg is magyaráztam magamnak mindent szépen. Azóta túl vagyunk két családterápián, egy különköltözésen, aztán újra összeköltözésen -immár nem a szüleim házába-, meg jónéhány fizikai attrocitáson.
Most lett elég végleg. Úgy egy hónapja szabályosan elszöktem. Fogtam a két gyereket, meg a cók-mókjainkat, s eljöttünk. Albérletben élünk. Szegényen, de békében.
Várom a karácsonyt, mert hosszú idő óta ez lesz az első, amit meghitten tölthetek együtt a gyerekeimmel. Volt olyan Szenteste, amikor a gyerekek füle hallatára ütlegelt és szitkozódott velem a másik szobában.
De mostmár béke lesz. Remélhetőleg.
Kedd
2007 január 9. | Szerző: tyúkanyó2
Elvileg most elmondja, hogy ezt egyedül nem győzi. Elvileg ha ez nem tetszik a főnöknek, akkor felmond. Elvileg akkor maradok. ELVILEG.
Oldal ajánlása emailben
X