L’amour

2008 október 28. | Szerző: tyúkanyó2 |

Az exem becsajozott. Én hagytam ott, mert már pokol volt az élet együtt, s mégis ő lépett hamarabb túl ezen.
Na….. Nem gondoltam volna, de azt hiszem, padlót fogtam. Nem tudom, hogy miért, meg hogy még ezek után is stb, mert nem tudok magyarázatot adni. Talán, mert nagyon szerettem. Még most is fáj, hogy így lett vége.

A történet lényege: a hölgy végzettsége szerint tanító néni, de már nem tanít. A falu műv.házának egyik igazgató helyettese. Verseket ír, fontos ember. Csinos. És szép. Én meg kiakadtam. Hogy miért? A fene tudja…! Úgy érzem, hogy nem vagyok annyi, mint ő. És rohadtul fáj. Aztán eszembe jut, hogy exem előtt (i.e.) én is 15 kilóval könnyebb voltam, sőt, szép…. Vezető beosztásban dolgoztam, szerettek, megbecsültek. És nem értem, hogy mitől változott meg minden. Illetve értem, de fáj, hogy nem tudok kilépni a posványból….. Szerintem sokan pontosan tudják, miről beszélek.
Lezártam egy kapcsolatot, mert már inkább egy pszicho-horrorra hasonlított, mint szerelmi regényre. Állandó terror, rettegés. Két év telt el, s még mindig nem tudok felállni, továbblépni.
Van egy-két levélváltás, pár találka, aztán semmi. Pedig ott legbelül nagyon szeretném, ha valaki törődne velem, ha szeretni tudna. Felépítettem a bástyáimat, s most nem tudom lerombolni….
Vannak jó időszakaim, de valahogy mégsem az igazi. Olyan, mintha egy mocsaras útvesztőben menekülnék.
Na, most jött el a pillanat, hogy foglalkozzam magammal. Ideje lesz. Le kell számolnom az önértékelési zavaraimmal.