Harcok

2008 február 6. | Szerző: tyúkanyó2 |

Amikor külön mentem exemtől, kb 2 millióval nyúlt le. Hogy hogyan? Hát, roppant egyszerű: együttélésünk alatt az én pénztárcám volt a családi kassza. Ha az totálisan kifogyott, akkor talán volt hajlandó adni valamennyit. Azzal a feltétellel, hogy részletesen beszámolok az elköltéséről. Mit és mennyiért vettem, és főleg miért. A saját jövedelmét a bankszámlája őrizte. Ha érdeklődtem felőle, “magunknak spórolok, drágám!”- volt a válasz. Különváláskor élettársak között a bevitt jövedelem arányában oszlik minden. Nekem az együtt töltött évek alatt szinte soha nem volt korrekt, teljes bérrel bejelentett állásom. Neki végig. Ugyanakkor közel ugyanannyit vittünk haza, 2-3 % eltéréssel. Hol én kerestem jobban, hol ő. Nos, a különváláskor megkaphattam volna a spórolt pénz felét, ha lerovom a vitatott összeg 5-10 %-át a tisztelt bíróságnak, valamint igazolni tudom, hogy a felhalmozott összeghez mindketten egyenlő arányban járultunk hozzá. –  Fentiek tükrében neki sem fogtam a pernek.

A gyermektartást viszont kértem. Ma végre pontot is tettünk az ügy végére, de még mindig felfoghatatlan számomra, hogy ez az ember valaha életem értelme volt. Több, mint kétszázötvenezret visz haza havonta tisztán, s a saját gyereke kapcsán ötezer forintokon problémázik. Eltűnődöm: vajon ugyanaz az ember-e? Mitől lett ennyire más? Hogy tud egy embert a kezébe került csekélyke hatalom ennyire megváltoztatni? Miért hangoztatja valaki, hogy családcentrikus, ha egy éveben kétszer nincs ideje leülni a gyerekeivel játszani? Miért fontosabb mindennél a PÉNZ? Miért?! Arról már nem is beszélve, hogy mi jogosítja fel arra, hogy élete párját ütlegelje?

Engem raktak össze fordítva? Vagy ennyire álomvilágban élnék?

Barátnőim mondják, miért nem keresek egy normális embert magam mellé?

Hát, talán megingott a hitem. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy találnék magam mellé egy normális embert. Komoly fenntartásaim vannak. Mondhatnám, óvatos duhaj vagyok. Az ember lánya így negyven felé bohácnak öreg. Én meg két hétben, egy éjszakában nem tudok gondolkodni. Ez van.

De az élet megy tovább. Holnap is meg kell vívnunk a magunk harcait.