Szerda

 Kezdődött azzal, hogy gyermekeim természetesen nem akartak felkelni reggel. Nagyjából fél órával indultunk később, mint szerettem volna. Ezek után bejövök, itt meg a kolléganőm keveri a sz..t. A titkárnő azzal fogad, hogy állítólag valaki bemószerolta a főnöknél az új lányt. Nem tudok-e valamit erről. Elmegyek a kolléganőhöz, megkérdezem, hogy mi a helyzet, erre ő kiakad, mert nem is mószerolt senki senkit, csak én keverem itt a dolgokoat. Közben mintegy mellékesen megtudom, hogy neki mondott egy olyat a főnök, hogy ne legyenek álmatlan éjszakái. Márpedig azt csakis tőlünk hallhatta meg, hogy ő nem tud aludni, mióta itt dolgozik. Mondja Ő.  ÁÁÁÁÁÁÁÁ!



Eljöttem, magamra csuktam az ajtót. Legszívesebben hazamennék.



Tegnap egyébként bement a főnökhöz, elmondta egy részét a problémáinak. A valós helyzetet nem merte elmondani. Gondolom, szüksége van az állásra. Aztán én is bementem, megkérdeztem, jöjjek-e még a héten, mivel heti két alkalomról volt szó. Ez pedig már hétfőn, kedden megvolt. Arra jutottunk, hogy jöjjek a héten minden nap. Ez roppant pozitív a pénztárcámnak. Remélem, elcsitul ez a ma reggeli vihar a cégnél. Mert így nem sok kedvem lenne bejárni.

Tovább a blogra »