Köszöntő

2006 december 20. | Szerző: tyúkanyó2 |

 Most kezdek új életet. Mostmár sokadszor. Valamikor régen, (tizenegy-két éve) volt egy házasságom. Az csődöt mondott, mert a párom félrelépett, én pedig nem tudtam tolerálni. Azt sem, hogy félrelépett, meg még sok egyéb mást sem. Külön váltunk. A közös gyerekünk velem jött a szüleimhez.

Akkor is újrakezdtem. Alig egy évre rá. Fiatal voltam, hiányzott egy tartós kapcsolat. Odaköltözött hozzánk, a szüleimhez. Azóta együtt voltam a mostani exemmel. Tíz év. A házasságom sem tartott ennyi ideig. Még ha az együttjárást is beleszámítjuk, akkor is csak hét év volt…

Tíz évig éltem együtt egy férfival, akit nagyon szerettem. Ő is elvált, neki is van egy gyereke az előző kapcsolatból, de ő nem élt velünk. Minden jónak tűnt. Született egy közös gyerekünk. Aztán a szülés után három héttel akkora pofont kaptam tőle, hogy a fal adta a másikat. Le voltam törve. Azt latolgattam, mit rontottam el már megint. Meg is magyaráztam magamnak mindent szépen. Azóta túl vagyunk két családterápián, egy különköltözésen, aztán újra összeköltözésen -immár nem a szüleim házába-, meg jónéhány fizikai attrocitáson.

Most lett elég végleg. Úgy egy hónapja szabályosan elszöktem. Fogtam a két gyereket, meg a cók-mókjainkat, s eljöttünk. Albérletben élünk. Szegényen, de békében.

Várom a karácsonyt, mert hosszú idő óta ez lesz az első, amit meghitten tölthetek együtt a gyerekeimmel. Volt olyan Szenteste, amikor a gyerekek füle hallatára ütlegelt és szitkozódott velem a másik szobában.

De mostmár béke lesz. Remélhetőleg.